Újra itt az ÖT! Hont megint helyre tette Magyar Pétert (VIDEO)
A publicista szerint a magyar újságíró társadalom is rendesen lyukra futott.
A publicista úgy véli, túlságosan elnéző a baloldali sajtó a Tisza Párt elnökével kapcsolatban, és bírálta, hogy több lapban is kritikátlanul, tényellenőrzés nélkül mennek át a politikus állításai vagy egyes ügyekről nem írnak.
Az ATV semmiféle akadályt nem gördített az elé, hogy Ceglédi Zoltán politikai elemzővel létrehozták az Ötmédia nevű médiavállalatot – amely valójában több kft.- ből áll –, sőt az Öt című műsorhoz kapcsolódó szerzői jogokat is megkapták a televíziótól – jelentette ki Hont András, a Media1 legújabb podcastepizódjában.
Ezt is ajánljuk a témában
A publicista szerint a magyar újságíró társadalom is rendesen lyukra futott.
A publicista elmondta, a bevételük abból származik, mint korábban, csak eddig kisipari módon kezelték ezeket az ügyeket, nem üzemszerűen. Az elmúlt időszakban ugyanis meglehetősen erős közösségek jöttek létre mögöttük, és emberek hajlandóak pénzt áldozni azért, hogy különböző produkciók részesei lehessenek: vesznek tisztességes áron jegyet, hogy meghallgathassák őket, másfelől látványos az érdeklődés a hozzájuk kötődő termékekre, harmadrészt pedig
Hont rájött arra, hogy a közösségi médiás elérhetőségüknek van anyagi értéke is.
A honlapjukon azonban nem lesznek reklámok.
A publicista azt mondta, a vállalkozásukkal kapcsolatos kritikai megjegyzéseket kommenteknek vagy beszólásoknak hívni erős eufemizmus. Inkább egyórás tömény elmebajnak vagy idegkiborulásnak nevezné, amit például a „fő próféta” produkált, vagy ami a közösségi médiában néhány véleményvezértől jött.
Ezt is ajánljuk a témában
A publicista szerint ha a belpesti értelmiségnek szerencséje van, még a választás előtt összeomlik ez a piramisjáték.
(Honték projektjét ugyanis többen bírálták, köztük Facebookon Tóta W. Árpád publicista (aki a Korányi Dávid nevéhez köthető Action for Democracy támogatását felhasználva tavaly ugyancsak médiavállalatot alapított) és Puzsér Róberték a YouTube-on – állította a Media1.) Amikor ezekkel szembesítették Hontot, a publicista kijelentette, Puzsérék több állítása is valótlan.
Így cáfolta, hogy a projektjük a Moltól vagy az olajipari cég valamely alapítványától támogatást kapott volna.
Azt is elmondta, miért fordítottak hárommillió forintot (tehát a cég teljes alapító tőkéjét) arra, hogy megszerezzék az ot.hu domént.
A Media1 kitért arra is, hogy az ATV-n az ősszel egy ideig bizonytalan volt, hogy elindul-e az ÖT című tévéműsor új évada, de Hont közölte, nem emiatt döntöttek az új tartalomközpont elindítása mellett, és egyébként nem aggódott, amikor egy ideig nem tudták, folytatódik-e a műsor, miután a televízió elhalasztotta az augusztus végére beharangozott sugárzást.
Szóba került az is, hogy az Átlátszótól való távozásában volt-e szerepe abban, hogy egyes Magyar Péter-rajongók azzal fenyegették a tényfeltáró műhelyt, hogy megvonják a támogatásukat Hont miatt, aki gyakran került kemény szóváltásba a Tisza Párt elnökével a közösségi médiában.
Egyébként a publicista úgy véli, túlságosan elnéző a baloldali sajtó Magyar Péterrel kapcsolatban.
Az egyébként állami hirdetésekkel kitömött Népszavát „Magyarpéterista közlönynek” nevezte,
és bírálta, hogy több lapban is kritikátlanul, tényellenőrzés nélkül mennek át a politikus állításai, vagy egyes ügyekről nem írnak. Az ÖT ugyanakkor közel sem csak Magyar Péter bírálatáról szól majd.
Elmondta, hogy az Ötmédia projektet már 2022 körül, tehát jóval Magyar Péter 2024 februári színre lépése előtt elkezdte tervezni, csak akkor ennek a kivitelezése egy súlyos baleset miatt elhúzódott. Ugyanakkor nem tagadta, hogy a projektre Magyar idei felbukkanása is serkentőleg hatott, gyorsította azt.
A Media1 megkérdezte Hontot a személyét ért kritikákról is, így például, hogy nem érzi-e aggályosnak, hogy gyakran a „selyemmajom” kifejezést használva emlegeti Magyar Pétert.
Miért nem hívja inkább „volt NER-lovagnak” vagy „volt NER-kegyeltnek”,
tette fel a kérdést a riporter, nem üt-e vissza egy ilyen rendkívül erős kifejezés használata
Hont erre azt mondta, vállalja a saját szavait és ezért a felelősséget, egyébként Orbán Viktort is gyakran küldi el erős szavakkal, és szerinte indokolt, hogy publicistaként ne finomkodjon Magyar Péterrel kapcsolatban sem.
Nyitókép: Képkocka/YouTube-videó